Adatok:

Alicia Moore 1979. szeptember 8-án a pennsylvaniai Doylestown-ban született. Egyetlen fehér kislányként szerepelt egy fekete gospelkórusban, énekelt punk együttesekben, majd 16 évesen egy tehetségkutató versenyen fedezték fel tudását. Hamarosan lemezszerződést kötött vele a LaFace Records, mely BabyFace és L. A. Reid R&B kiadója.
Debütáló lemezén a "Can't Take Me Home"-on, mely az Egyesült Államokban kétszeres platinaalbum lett, két olyan szám kapott helyet, melyek aztán megjárták a slágerlisták élmezőnyét.
Becenevét onnan kapta, hogy gyermekkorában nagyon gyakran elpirult, s így a társai "Pink"-nek nevezték el. Azóta Alicia ebből már megalkotta a saját védjegyét - legalábbis tavaly óta biztosan, mikor barátnőivel, Christina Aguilerával, Lil' Kimmel és Mya-val előadták a "Lady Marmalade" című régi siker feldolgozását.
2002-ben a 22 éves kisasszony egy kis stilisztikus irányváltással jelentkezik, mivel vadonatúj lemezén a "Missundaztood"-on minden olyan zenei irányzatot egyesített, melyek jelenleg a kedvencei közé tartoznak. Így a korong igen széles stílusskálán mozog: a 14 felvétel között találunk rockos, country-s és soulos felvételeket is, meg még sok minden mást. Rögtön az első dal, a groove-os, rockos "Get The Party Started" - amit kislemezre is kimásoltak - bebizonyítja, hogy mire készüljünk fel az albumnál, s alátámasztja, hogy Pink-et nyugodtan sorolhatjuk a Nu Dívák közé. A "Get The Party Started" az egyik azon nyolc felvétel közül, melyeket Alicia legjobb barátnője, Linda Perry (4 Non Blondes) írt.
Pink már tinédzserként énekelte a 4 Non Blondes slágereit az un. Open Mike Nights-ok alkalmával szülővárosának kis klubjaiban. "Ugyanazt a kalapot hordtam mint Linda, és hasonló csizmákat, mint ő. Hangzásban is igyekeztem utánozni" - emlékszik vissza Pink. 2001 elején aztán felfedezte a telefonkönyvben Linda elérhetőségét. "Felhívtam, s egy 15 perces üzenetet hagytam a rögzítőjén megfenyegetve, hogy terrorizálni fogom, ha nem hív vissza" - meséli Pink az első közeledési kísérletét. Linda nem váratott magára sokáig: "Hé, te teljesen meg vagy őrülve. Gyere el!" - mondta neki. Azóta a legjobb barátságban vannak. Ez az egész egy nagyon kreatív kapcsolat szuper végeredményekkel. Olyan sikereket, mint a "Get The Party Started" vagy az "Eventually" szinte percek alatt összehoztak. A két lady hónapokon keresztül szinte el sem szakadt egymástól, dalokat írtak, filozofáltak és tetováltatták magukat.
A "Missundaztood" elkészítéséhez Pink más slágergyárosokkal is szövetkezett: Scott Storch (The Roots, Dr. Dre), Dallas Austin (TLC, Madonna) és Damon Elliott (Bone Thugs 'N Harmony) tevékenyen segítettek a feltörekvő sztár albumának munkálataiban.
Amikor a "Don't Let Me Get Me" című felvételében az L. A. Reid és Britney Spears közötti titkos üzletet teszi nevetségessé, akkor nem a sértődöttséget kell keresni Pinkben, hanem a büszkeséget és a magabiztosságot, amely mutatja a második nagylemezének a fejlődését.
Hogy a kisasszonynak mákja van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a "Misery" című száma, melyben az Aerosmith-szes Steven Tylerrel énekel duettet. Hab a tortán az, hogy Richie Sambora, a Bon Jovi világhírű gitárosa ragaszkodott ahhoz, hogy ehhez a dalhoz ő játszhassa fel a gitárhangokat.
A "Can't Take Me Home" ellentételezéseképpen Pink a "Missundaztood"-on sokkal többet mutat be magából és az életéből: A "Family Portrait" és a "My Vietnam" című számok teljesen egyértelműen életrajzi elemeket tartalmaznak. Ezek olyan pillanatok a múltjából, melyek a jövőjét is meghatározzák, meghatározták: "A szüleim állandóan veszekedtek. Ez volt az életem folyamatos sötét árnyéka. Magamat hibáztattam emiatt, szóval ezzel az érzéssel nőttem fel" - mondja Pink. Az ő esetében mindez egyfajta ellenállásban nyilvánult meg a világ felé. Pink egy skateboardos punk lett, kerülte az iskolát, ehelyett a Pizza Hut-nál, a McDonald's-nél, a Wendy's-nél és különböző benzinkutaknál dolgozott. Sosem tartott sokáig, amíg valami okot találtak, hogy kirúghassák. "Ha már tiniként Janis Joplint, Hendrixet és Nirvanát hallgatsz, akkor nem tudsz a parancsoknak engedelmeskedni."
Az édesapja, egy vietnámi veterán, a példaképévé vált lassan a kislánynak. Az ő segítségével tér vissza később Pink a normál élet keretei közé. Támogatást is kapott tőle egy ideig, majd aztán lassan kivonult az apa az életéből.
"A legjobb, ami az elmúlt években történt velem, az az, amikor egy 45 éves asszony és a leánya autogramot kértek tőlem, s a furcsaság az volt, hogy nem a fiatalnak kellett. Nem cool el valahol?"
"Pink már rég nem egy hajszín csupán" - szellemeskedik a 26 éves lány, aki újabban szőkében pompázik. Ez egy életforma, melyet ő képvisel egy jó adag szuper dallal. Vagy ahogy Alicia Moore, alias Pink mondja: "We're all pink on the inside!"

Képek: